A tervek szerint 2025-ben kapcsolhatják be azt a franciaországi úszó naperőművet, ami egy volt kőbánya víztározójának felszínén kap helyet.
Az úszó naperőművek ugyanúgy működnek, mint a szárazföldi társaik. Lényeges különbség azonban, hogy a tömbök a víz felszínén úsznak, az energiát pedig a meder fenekéhez rögzített kábeleken keresztül szállítják ki a szárazföldre. Bár a teljes napenergia-termelésnek csupán kis százalékát adják az úszó erőművek, az elmúlt években globálisan is óriási előrelépés történt ezen a téren.
Így mentheted meg a fecskék életét – most a te segítségedre is szükség van!
Egy ország fogott össze a fecskékért. A hirtelen, hatalmas csapadékkal érkezett hideg nagyon megviseli a hosszú útra készülő vagy éppen nálunk állomásozó fecskéket. Országszerte összezavarodva keresnek maguknak száraz, biztonságos menedéket.
A Boris ciklon szemléletváltozást is hozhat.
Azért a Kárpát-medence ritka szerencsés hely… A Boris ciklon, ami Közép-Európa legnagyobb áradásait hozta és immáron 7 megerősített halálos áldozata van, főként Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában tarolt. A hozzánk jutó csapadék töredéke annak, mint ami ezekben az országokban esett (Csehország most tart az elmúlt három napi összeget nézve 435 mm esőnél, míg nálunk a Dunántúlon a 100 mm-t sem nagyon értük el). Az olyan esőzések okozta áradások ellen, mint amit a cseh és osztrák barátaink most átélnek nincs védekezés.